„Mi vagyunk az agyag, te a mi formálónk, kezed alkotása vagyunk mindannyian.”
Ézsaiás 64:7
Az idei dicsőítő iskolában ennek az igének a képéből kiindulva kerestük, mit is jelent az, hogy a Teremtő Isten a mi Alkotónk és mi az Ő alkotásai vagyunk.
Az esti igehirdetésekben Tikász Ábel és Lovas András segített elmélyülni abban, milyen is igazából az az Isten, aki teremt, mit üzen számunkra az Atya általi megformáltság, és mi jelent újjáteremtve lenni Krisztus által.
A hét átfogó motívuma így az alkotás volt, így kurzusokon, műhelyeken keresztül tanultunk Isten dicséretéről, legyen az hangszerrel, énekszóval, írással, tánccal, szolgálattal vagy még olysokféle módon. A különböző szemináriumokon, nyitott műhelyeken és egyéb programokon pedig betekitést kaptunk az alkotáshoz kapcsolódó, illetve egyéb változatos témákba, de persze volt sok játék, nevetés és kikapcsolódás.
A hét alatt összesen 309 gyermek, fiatal és felnőtt gyűlt össze Bonyhádon, hogy együtt dicsőtsük Teremtő Istenünket, hálát adjunk az ő végtelen szeretetéért és megtapasztaljuk a keresztény testvéri egység örömét.
Helyszín
A tábornak második alkalommal volt otthona a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium. Betöltöttük a tornacsarnokot dicsőítéssel, a kollégiumot nevetéssel, röpipályát nagy meccsekkel, a kistornatermet a Ki Mit Tuddal és egyéb programokkal, a tantermeket lelkes tanoncokkal és Istenre figyelőkkel, a park fáinak árnyékait pokrócokkal és sok beszélgetéssel.
milyen volt?
A dicsőítő iskola szervezésében legfőbb vágyként egyesületünk 3 fő értékének közvetítése volt a résztvevők felé, amely a lelkiség, közösség, minőség. Az alábbiakban a táborban készült képekkel és a résztvevők visszajelzéseivel szeretnék ezeket bemutatni nektek!
Lelkiség
Kerestük Istenhez való kapcsolódás útjait művészeti formákban, dicsőítésben, csendben, igehirdetésben.
„Nap, mint nap, amikor rámtört a bizonytalanság, vagy a kimerültség, a következő reggeli áhítaton minden nap kaptam valami konkrét bizonyságot. Vagy egy tökéletes választ a kérdésemre, vagy egy kedves ölelő vigasztaló visszajelzést, egy kedvenc dalt, egy új játékot, amit azóta alkalmazok is a gyerekeimmel. Ezek a reggeli családi áhítatok éltettek naponként!
„Az Úr mindent kézben tart! Engem is!”
„Az imasétán mellém szegődött Jézus, együtt sétáltunk és beszélgettünk. Azt mondta, számára nincs lehetetlen. Bízzak benne!”
„Úgy éreztem a dicsőítő dalokon és az élő Igén keresztül átmos az Isten, hogy élő víz legyen benne is.”
közösség
Krisztustól kapott szeretettel tudtuk megélni a nyitott, befogadó, egymást bátorító közösség erejét generációkon, gyülekezeten és felekezeti hovatartozáson átívelve. Az egyház, mint egy test megélése hatalmas ajándék volt a táborban.
„Hálás vagyok Istennek, hogy annyi lehetőséget készített a Sófáron, Nektek pedig, hogy beálltatok a szolgálatokba, és hűséges munkatársaiként hozzátettétek a magatok részét. Tényleg csak élni kellett velük. Fantasztikus volt megélni a megtartottságot, hogy nekem is van emberem. Elindulhattam egy gyógyulási úton, és a legjobb, hogy a Sófár végével nem a szomorúságot éreztem, hogy valami véget ért, hanem hogy valami új kezdődhet a mindennapokban.”
„Barátokkal közös könnyezés a dicsik közben, szerintem mindenkinek ismerős ez az elmondhatatlan érzés.”
„A Sófárt megelőző időszakban egy négysorossá állt össze az imádságom:
Önmagam bábjából kigubozódni,
önmagam árnyából a napfényre lépni,
lepkeként röpülni, szárnyalva örülni,
Temagad az Élet: taníts engem élni!
De vajon mi az a hatalmas energia, ami kiszabadítja a pillangót biztonságosnak tűnő, de sötét és szűk börtönéből? És erre kaptam meg a választ a Sófárban, az igehirdetésekben, a dicsőítésekben, az imaműhelyben, a megtapasztalt körtáncokban és a csöndben. A Szentháromság örömzenéje és szerelmi tánca az, ami létre csalogatja a pillangót, az a belé ültetett mélységes vágy és hívás, hogy csatlakozzon az élet táncához. Jó volt ezt szó szerint átélni a roma dicsőítésben, ahogy a körtáncot járók nyújtották felém a kezüket, hívtak be a táncba, és azután én is nyújtottam a még körön kívülieknek, hogy együtt örüljünk. Egy csöpp mennyország volt ez.”
„Nagyon áldott volt az idei Sófár még így is, hogy csak a hétvégére tudtam leutazni. Azt éreztem végig, hogy ahol ennyi Istenfélő ember gyűlik össze, ott az Úristen nagyon közvetlen módon van jelen. :)”
minőség
Élni az Istentől kapott kreativitással kifejezetten fontos a dicsőítő iskolában; legyen ez bármely művészeti ág, zene, ének, képzőművészet, technika vagy bármi más. Ezeken felül akár a megjelenés, előadások, teológiai tartalom vagy dicsőítések szintjén is törekedtünk a minőségre.
„Én főként apaként voltam jelen idén a Sófáron 2 gyermekemmel. Nagyon megerősítő visszajelzést kaptam apai létemről. Valaki azt mondta, hogy látva engem a gyerekemmel, gyógyul a saját apa sebe. Szombat este és a hét során többször is éreztem azt, hogy az üzenetek már nem nekem szólnak.
A következő generációk a fontos, őket kell segíteni hitre jutni és felkészíteni a szolgálatra.„
„A legnagyobb bizonyságom az volt, hogy a férjem és a gyerekeink velünk voltak és nagyon élték a tábort. A lányunk az alkotásban találta meg az örömét, a fiunk esténként videózott a technikusoknál, napközben dobolt és új barátokra talált, a Férjem pedig az ima műhelyen vett részt és még egy rövid könyvet (Anselm Grün) is elolvasott a témában, amit Gina ajánlott neki (pedig az utóbbi időben nemigen olvas). Nekem a kalligráfia igazi terápia volt, lelassított, megnyugtatott, kikapcsolt. Az esti alkalmak pedig megkoronázták ezt az elmélyülést.„
„A Lelkigondozóhoz többször is eljutottam, hatalmasat fejlődött az életem több területen is. Azóta is megélem áldásait.”
Hálás a szívünk minden résztvevőért, önkéntesért és szervezőért, hogy lehetővé tették a dicsőítő iskola létrejöttét!
Dicsőség és hála Istennek azért a sok-sok áldásért, amit a héten és azóta is megadott az Ő kegyelméből!
Alig várjuk, hogy mihamarabb találkozzunk Veletek valamely Sófáros alkalmon!