gyereksófár
18. Sófár Református Dicsőítő Iskola
Az egek hirdetik Isten dicsőségét, kezének munkájáról beszél a menny.” Zsoltárok 19:2
Isten megalkotott mindannyiónkat, egyen-egyenként, mindenkit kicsit máshogyan formált. Így van ez a gyermekekkel is, nincs köztük két ugyanolyan. A Sófár Dicsőítő Iskola évek óta biztosítja a Gyereksófárt, melynek köszönhetően a szülők is részt vehetnek kurzusokon, és a gyermekek is élményekben gazdag hetet tölthetnek. A gyerekek délelőtt számos dolgot tanulhatnak majd a teremtésről, rengeteg játékkal, énekkel és hangszerrel készülünk számukra. Délután színes programokon vehetnek részt, este pedig csendesítő játékokkal és mesenézéssel készülünk. Biztosítani szeretnénk a gyermekeknek a nyugodt, biztonságos légkört és milliónyi emlékezetes játékot tartani. Szeretnénk, ha megtapasztalnák Isten jelenlétét a dicsőítésben is.
Célunk
Közelebb vinni őket Istenhez és egymáshoz. Rengeteg mosolyt csalni az arcukra minden egyes nap.
program
Délelőtt családi áhítat a szülőkkel együtt, majd számos játék, dicsőítés és történet várja majd a gyerekeket. Délután izgalmas és mozgásokkal teli programokon vehetnek részt. Esténként az istentisztelet alatt pedig meseolvasással, mesenézéssel készülünk.
szolgálók
tukacs noja – koordinátor
Tukacs Noja vagyok, Isten gyermeke, feleség, két gyermek anyukája, gyógypedagógus.
A hétköznapokban gyerekekkel foglalkozom, és évekig tudatosan kerültem azokat a szolgálatokat, ahol gyerekek is lehetnek. Tudom, ez elég viccesen hangzik így a Gyereksófár koordinátoraként. Tavaly viszont az egyik gyülekezeti gyerekcsoportba hívott az Úr szolgalónak, és teljes békességgel mentem, és egy nagyon áldott munkába, közegbe kerültem. Csodálatos megtapasztalni azt, ahogy Isten Igéje munkálkodik a gyerekekben,szeretem az őszinte kérdéseiket, rácsodálkozásaikat, jó a hitbeli útkeresésükben gyönyörködni, velük menni. Azt hiszem, ez a megtapasztalás segített abban a döntésben, hogy elvállaljam a Gyereksófár koordinálását. Várom a családokkal, gyerekekkel való találkozást, és a közös utat az Istennel való kapcsolódásban!
Radics Bernadett
Radics Bernadett vagyok, Pesten élem a mindennapjaim és óvodában dolgozom, mint óvónő. Mozgásfejlesztést is tanultam, így számíthattok majd rengeteg mozgásos játékra is. Idén immáron másodjára szervezem a Gyereksófárt, így jóval több tapasztalattal állunk elébe az idei tábornak. Mindeneim a gyerekek és a célom mindig az, hogy rengeteget nevessünk és jól érezzük magunkat és sok ismeretet szerezhessünk Istenről. Izgatottan várom, hogy együtt töltsünk egy hetet!
Farkas Manka
Farkas Manka vagyok, Veszprémben élek a családommal, három gyermekünk van. Evangéliumi keresztényként minden felekezethez tudok kapcsolódni. Hétközben főállásban tanítok evangélikus hittant, hétvégén a gyülekezeteim gyerekszolgálatában is részt veszek. Nagyon szeretek Istennel beszélgetni! Mindennapjaim imádsága, hogy akivel csak találkozom, megpróbáljam vele az Élet nagy igazságait kreatívan megfogalmazni. „Az Úr előtt való öröm a mi erősségünk!” (Neh 8,10) – reményeim szerint ezt fogjuk megtapasztalni és gyakorolni az idei GyerekSófárban, amikor imádkozunk, játszunk, miközben a Lélek gyümölcséről tanulunk.
Rózsa Aliz Zsuzsanna
Rózsa Aliz Zsuzsanna vagyok, és egy általános iskolában tanítok angolt. Jelenleg Bonyhádvarasdon élek. A költözés előtt a gyáli gyülekezetben szolgáltam a gyermek és ifjúsági szolgálatban. A Sófár gyermek csoportjában is többször töltöttem be kisebb-nagyobb szerepet. Hivatásom a tanítás, szeretek gyerekekkel időt tölteni. Úgy érzem, ez az Istentől rendelt utam.
Tóth Enikő
Tóth Enikő vagyok, a Károli Gáspár Református Egyetem hittanár-némettanár szakos végzős hallgatója. A Hatvani Református Gyülekezetbe járok, ahol a gyermek- és ifjúsági szolgálatban veszek részt. Nagyon szeretek gyerekek között lenni, látni, ahogy felszabadultan játszanak és a legapróbb dolgoknak is örülnek. Célom, hogy a gyerekek interaktív és játékos formában tanuljanak Istenről. Hiszem, hogy az Úr a gyermekeket is meg tudja és meg akarja szólítani. Úgy gondolom, hogy a gyermekek közötti szolgálat Istentől kapott elhívásom, amelyben szeretnék hűséggel helytállni.
Kaincz Zsófi Fanni
Sziasztok!
Kaincz Zsófi Fanni vagyok, jelenleg a Károli Gáspár Református Egyetem harmadéves magyar-hittan szakos hallgatója.
A gyülekezetemben, Veresegyházon szolgálok ifivezetőként. Hivatásom az élő Ige átvétele és átadása, valamint a gyermekekkel való kreatív együttlét. Idén veszek részt először a Gyereksófárban, várom, hogy ebben a lelkületben tölthessük el együtt az időt!
Hadobás Titanilla (Tinti)
Hadobás Titanilla (Tinti) vagyok, jelenleg a Károli Gáspár Református Egyetem végzős hittan-magyartanár szakos hallgatója. Főállásban gyógypedagógusként dolgozom Oroszlányon, emellett pedig félállásban hittant tanítok a Tatai Református Gimnáziumban.
A Tatabánya-bánhidai Református Gyülekezet ifivezetője vagyok, emellett pedig a gyermekek közötti szolgálatban is aktívan részt veszek.
Nagyon szeretek gyermekekkel lenni, Istenről bizonyságot tenni nekik, tanítani őket, játszani és énekelni velük. Hiszem, hogy az Úrtól kapott ajándékom, hogy kreatívan és türelemmel tudok a gyermekek felé fordulni, és így tudom Felé is vezetni őket.
Már alig várom, hogy Istennel és egymással is találkozzunk, és együtt töltsük a hetet!